Hungarian Bible

 

The Epistle of Paul to the Galatians

 

Chapter 2

 

 

1.

 

Azután tizennégy esztendő mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.

    
 
 

2.

 

Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.

    
 
 

3.

 

De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,

    
 
 

4.

 

Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:

    
 
 

5.

 

Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra.

    
 
 

6.

 

A tekintélyesektől pedig, (bárminők valának régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét : mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;

    
 
 

7.

 

Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé;

    
 
 

8.

 

(Mert a ki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között).

    
 
 

9.

 

És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között [prédikáljunk:]

    
 
 

10.

 

Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; a mit is én igyekeztem megcselekedni.

    
 
 

11.

 

Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá.

    
 
 

12.

 

Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól.

    
 
 

13.

 

És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által.

    
 
 

14.

 

De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?

    
 
 

15.

 

Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök,

    
 
 

16.

 

Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.

    
 
 

17.

 

Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen.

    
 
 

18.

 

Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.

    
 
 

19.

 

Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.

    
 
 

20.

 

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

    
 
 

21.

 

Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által [van] az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.

    
 
 

Galatians 3

 

 

 

 

 
 
HTMLBible Software - by johnhurt.com