Hungarian Bible

 

The First Book of the Kings

 

Chapter 6

 

 

1.

 

És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Égyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolczvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif hónapban, mely a második hónap.

    
 
 

2.

 

És a ház, a melyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harmincz sing magas volt.

    
 
 

3.

 

És egy tornácz vala a ház temploma előtt, a melynek a hossza húsz sing volt, a háznak szélessége szerint; a szélessége pedig tíz sing volt a ház hosszában.

    
 
 

4.

 

És építe a házon ablakokat is lezárt rostélyzattal.

    
 
 

5.

 

És építe a ház falaira emeleteket köröskörül, a ház falai körül a szent helyen és a szentek szentjén, és készíte mellék helyiségeket körül.

    
 
 

6.

 

Az alsó emelet [belső] szélessége öt sing, a középső szélessége hat sing és a harmadik szélessége hét sing volt, és bemélyedéseket építe a ház körül kivülről, hogy az [emeletek gerendái] ne nyúljanak be a ház falaiba.

    
 
 

7.

 

Mikor pedig a ház építteték, a kőbányának egészen kifaragott köveiből építtetett, úgy hogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallattatott a háznak felépítésénél.

    
 
 

8.

 

[Az alsó emelet] középső mellékhelyiségéhez egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csiga-grádics vitt fel a [középső] emeletbe, és a középsőből a harmadikba.

    
 
 

9.

 

Megépíté ekként azt a házat és elvégezé, és befedé a házat gerendákkal és czédrusfadeszkákkal.

    
 
 

10.

 

És megépíté az emeleteket az egész ház körül, a melyeknek magasságok öt- [öt] sing volt, és a házhoz czédrusfagerendákkal ragasztattak.

    
 
 

11.

 

És lőn az Úrnak beszéde Salamonhoz, ezt mondván:

    
 
 

12.

 

Ez ama ház, a melyet te építesz: Ha az én rendelésimben jársz, és az én ítéletim szerint cselekszel, és megtartod minden én parancsolatimat, azokban járván: [Én is] bizonyára megerősítem veled az én beszédemet, a melyet szólottam Dávidnak, a te atyádnak;

    
 
 

13.

 

És az Izráel fiai között lakozom, és nem hagyom el az én népemet, az Izráelt.

    
 
 

14.

 

Megépíté azért Salamon azt a házat, és elvégezé azt.

    
 
 

15.

 

És megbéllelé a ház falait belől czédrusfával, a ház padlózatától egészen a padlásig beborítá belől fával; a ház padlózatát pedig beborítá fenyődeszkákkal.

    
 
 

16.

 

És építe a ház hátulján egy húsz sing hosszú czédrusfa falat a padlózattól egész a padlásig, és építé azt [a ház] hátulsó részének: szentek-szentjének.

    
 
 

17.

 

Az előtte való szenthely hossza negyven sing volt.

    
 
 

18.

 

Belülről az egész ház merő czédrus volt, kivésett sártökökkel és kinyilt virágbimbókkal, úgy hogy semmi kő ki nem látszott.

    
 
 

19.

 

És a szentek-szentjét építé a ház belső részében, hogy abba helyheztesse az Úr szövetségének ládáját.

    
 
 

20.

 

A szentek-szentje belső részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom aranynyal; az oltárt is beborítá czédrusdeszkákkal.

    
 
 

21.

 

És Salamon beborította a házat belől finom aranynyal, és arany lánczot vont a belső rész előtt, a melyet szintén bevont aranynyal.

    
 
 

22.

 

Úgy, hogy az egész ház be volt vonva merő aranynyal, sőt az oltárt is, a mely a szentek-szentje előtt volt, egészen beborítá aranynyal.

    
 
 

23.

 

És csinált a szentek-szentjébe két tíz sing magas Kérubot olajfából.

    
 
 

24.

 

És öt sing volt az egyik Kérub szárnya, és öt sing a másik Kérub szárnya is, úgy, hogy az egyik szárnya végétől, a [másik] szárnya végéig tíz sing vala.

    
 
 

25.

 

A másik Kérub is tíz sing volt; és mind a két Kérubnak mind a mértéke, mind a faragása egy vala;

    
 
 

26.

 

Úgy, hogy az egyik Kérub magassága tíz sing, és ugyanannyi a másik Kérubé is.

    
 
 

27.

 

És helyezteté a Kérubokat a ház belsejébe, és a mint a Kérubok kiterjeszték szárnyukat, az egyiknek szárnya a [ház] egyik falát, a másik Kérub szárnya pedig a másik falát érte; de a ház közepén összeért egyik szárny a másikkal.

    
 
 

28.

 

És beborítá a Kérubokat aranynyal.

    
 
 

29.

 

És a ház összes falain köröskörül kivül és belől Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat metszetett ki.

    
 
 

30.

 

És beborítá még a ház padlóját is aranynyal kivül és belől.

    
 
 

31.

 

És a szentek-szentjének bemenetelén csinála ajtót olajfából, az ajtófélfák kiszögellése egy ötödrész volt;

    
 
 

32.

 

És két ajtószárnyat olajfából, és metszete reájok Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá azokat aranynyal; a Kérubokat is és a pálmafákat is megaranyoztatá.

    
 
 

33.

 

E képen csinált a templom szenthelyénél is négyszegletű ajtófélfákat olajfából.

    
 
 

34.

 

És csinált két ajtót cziprusfából, és az egyik ajtón is két forgó ajtószárny volt, a másik ajtón is két forgó ajtószárny.

    
 
 

35.

 

És metszete [azokra] Kérubokat és pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá aranynyal, rá alkalmaztatva azt a metszésre.

    
 
 

36.

 

Azután felépíté a belső pitvart három rend faragott kőből és egy rend czédrusgerendából.

    
 
 

37.

 

Az ő uralkodásának negyedik esztendejében fundáltaték az Úrnak háza Zif hónapban.

    
 
 

38.

 

És a tizenegyedik esztendőben, Búl havában, (mely a nyolczadik hónap) végezteték el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építé azt hét esztendeig.

    
 
 

1st Kings 7

 

 

 

 

 
 
HTMLBible Software - by johnhurt.com